ÖNBECSÜLÉS

2016. november 16.


Összefüggések
Hallotta már gyermekeit, diákjait, munkatársait - esetleg önmagát - így beszélni? "Én ezt nem tudom megcsinálni!" "Nem vagyok elég jó." "Miért mindig velem történik ez?" "Ezt én soha sem fogom elérni."Mi történik, amikor hasonlóképpen érzünk? Természetesen erre a kérdésre nem csak egy válasz adható, hiszen nap mint nap különféle kihívásokkal találjuk szembe magunkat, amelyekkel meg kell küzdenünk. Így van ezzel az óvodás és a vállalat vezérigazgatója is. A fenti gondolatok hátterében azonban található néhány közös szál, amelyek azonos gyökérre vezethetők vissza: az önmagunkról alkotott negatív én-képre, a kudarctól való félelemre és arra az érzésére, hogy "nem vagyok elég jó". Egyszóval az alacsony önbecsülésre. Számos kutatás kimutatta, hogy erős összefüggés van az önbecsülés mértéke, a társas kapcsolatok minősége és a tanulási teljesítmény között. Valamennyien találkozhattunk már az alacsony önbecsülés "figyelmeztető jelzéseivel": túlzott visszahúzódás és szégyenlősség, döntésképtelenség, a kudarc könnyő elfogadása vagy a saját vélemény kinyilvánításának elkerülése, de ide tartozhat a kérkedés és a mások piszkálása, kigúnyolása is.
Az önbecsülés formálódása
Stanley Coopersmith gyermekpszichológus (Kaliforniai Egyetem) szerint az önbecsülés az a személyes ítélet, amelyet egy személy saját érdemeivel kapcsolatban hoz meg, és amely a saját magával kapcsolatos hozzáállásban fejeződik ki. A gyerekek önbecsülése nagymértékben attól függően alakul, hogy milyen pozitív és negatív élményekben részesülnek abban a környezetben, ahol a 'jelentős mások' (azok a személyek, akiket a gyerek fontosnak tart: szülők, nagyobb testvérek, tanárok és később a kortársak) látják őket és interakcióba lépnek velük. Ezek a mindennapi válaszok tükörként szolgálnak, amelyen keresztül a gyerek látja önmagát és ítéletet alkot erről a képről. Amennyiben ez a kép pozitív, a gyerek értékesnek hiszi magát, úgy gondol magára, mint akit a környezet szeret és fontosnak tart. Ezzel ellentétben ha ez a kép negatív, a gyerek azt észleli, hogy őt elutasítják, nem szeretik, nem tartják fontosnak - és ennek megfelelően is cselekszik.
A nevelő felelőssége
Ha ez így van, akkor milyen jelentősségel bír ez az információ számunkra (szülők, nevelők, tanárok, nyelvtanárok, trénerek, főnökök számára), akik tükörként szolgálunk a gyerekeknek, diákoknak, munkatársaknak abban, hogy felfedezzék kik és milyenek ők? Azt mondhatjuk, hogy nagy szerepünk és felelősségünk van abban a tekintetben, hogy létrehozzuk azokat a feltételeket, amelyek előnyösek vagy hátrányosak önbecsülésük számára. Milyen alkotóelemei vannak az önbecsülésnek? Az öt kulcs komponens, amelyet sokan leírtak a következő: biztonság, egyéniség, valahová tartozás, célok és személyes kompetencia. Valamennyi embernek - gyereknek, felnőttnek egyaránt - szüksége van arra, hogy kedveljék, értékeljék és elfogadják. Ez a szükséglet pedig azért tűnik olyan kritikusnak gyerekkorban, mert ők még folyamatosan építik én-képüket azokból a visszajelzésekből, amelyeket az őket körülvevő környezetben lévő jelentős másoktól kapnak. Ha a tanteremre, nyelvstúdióra vagy a vállalat tréning központjára gondolunk érthetővé válik, hogy a tanulásban elért siker közvetlen kapcsolatban van azzal, ahogyan a tanulók a tantermet észlelik. Olyan helynek, ahol gyengeségük le fog lepleződni vagy pedig egy olyannak, ahol lehetőség van a növekedésre, fejlődésre?
A környezet gazdagítása
Az alábbiakban megemlítek 10 szempontot, amelyek segítségével olyan környezetet teremthetünk gyermekeink, diákjaink, tanítványaink, beosztottaink számára, amely gazdagítja önbecsülésüket. 1, Figyeljünk oda arra, amit és ahogyan mondunk. Különösen a gyerekek érzékenyek a szülői szavakra. Például ne csak a jól elvégzett munkát értékeljük, hanem az erőfeszítést is. 2, Legyünk pozitív szerepmodellek a számukra. Emlékezzünk rá: tükrök vagyunk a számukra. Éppen ezért gondoskodjunk saját önbecsülésünk ápolásáról is. 3, Azonosítsuk és szükség esetén korrigáljuk a nem megfelelő hiteket, ön-képeket. Ezt az eljárást nevezi Georgi Lozanov (a szuggesztopédia megalapítója) deszuggesztiónak. Fontos, hogy azonosítsuk gyerekeink vagy tanítványaink önmagukkal kapcsolatos, irracionális hiteit - álljanak kapcsolatban akár a perfekcionizmussal, képességeikkel vagy bármi mással. Ha segítünk abban, hogy a valóságnak inkább megfelelő képet alakítsanak ki magukról, azzal elérjük, hogy egészségesebb énképre tegyenek szert. Ha gyermekünk például a matekkal küszködik és rossz jegyet kap, ezt mondhatja: "Nem értem a matekot. Rossz tanuló vagyok. Buta vagyok."Ez nem csupán egy téves általánosítás (ön-leértékelés) lehet a részéről, hanem egy olyan hit, amely elővételezi a későbbi kudarcokat is. Eképpen ösztönözhetjük őt: "Jó tanuló vagy. Okos vagy. A matek csak egy tantárgy, amivel egy kicsit többet kell foglalkoznod. Együtt is dolgozhatunk rajta. Mit szólnál, ha ma kezdenénk?" 4, Legyünk spontának és gyengédek. A gyerekeknek sok ölelésre van szükségük. Rendszeresen mondjuk el számukra, hogy büszkék vagyunk rájuk - miközben a szemükbe nézünk. Gyakran dicsérjük őket, de azért ne túlozzuk el. A gyerekek megérzik,hogy valami a szívből jön. Legyünk őszinték. 5, Adjunk pozitív és megfelelő visszajelzést a számukra. Az olyan megjegyzés, hogy "úgy viselkedsz, mint egy dühöngő őrült" csak azt erősíti meg a másikat, hogy azt higyje nem az ő kezében van a kontroll viselkedének irányításával kapcsolatban. Ami inkább segíthet: "Úgy látom nagyon dühös vagy a testvéredre. Méltányolom, hogy nem üvöltöttél rá és nem ütötted meg." Ez elismeri a gyerek érzéseit, ugyanakkor megjutalmazza, hogy az a viselkedés, amit választott helyén való volt - nagy valószínőséggel legközelebb is ezt fogja tenni hasonló helyzetben. 6, Teremtsünk biztonságos, támogató környezetet. Ha valaki rendszeresen nem érzi biztonságban magát vagy bántalmazás (akár fizikai, akár érzelmi) éri egy helyen, mérhetetlenül elvesztheti önbecsülését, depresszióssá, visszahúzódóvá válhat. 7, Segítsük elő, hogy konstuktív kísérletekben vehessen részt. Olyan tevékenységekben, amelyek inkább együttmőködést kívánnak, nem pedig versengést. Az olyan feladatok, ahol valaki másnak kell segíteni ahhoz, hogy megoldjuk a problémát mindkét partner számára gazdagító és gyümölcsöző lehet. 8, Töltsünk velük elegendő időt, hallgassuk meg nézőpontjukat és mutassunk hajlandóságot arra, hogy segítünk elérni céljaikat (pl. elvisszük edzésre és meg is nézzük, amikor a pályán szerepel.) 9, Ne oldjunk meg minden problémát helyettük. Inkább segítsünk nekik elsajátítani különféle problémamegoldási készséget, azért, hogy érezzék ők maguk is boldogulnak a feladattal. Mutassuk ki, hogy hiszünk bennük. 10, Néha kérjük a segítségüket és tanácsukat. Mutassuk azt, hogy mi sem rendelkezünk az összes megoldással és válasszal.

SZÓLJON HOZZÁ

Amennyiben az itt és a közösségi média oldalaimon megjelent írásaimon kívüli, további témákkal kapcsolatban is szívesen olvasna, vagy tanulna, kérem írjon számomra, vegye fel velem a kapcsolatot. Köszönöm. PB